Féldrágakővel felszórt gyalogutak

Mai első kalandunk Szalónak várának meglátogatása lesz egy biciklis körtúra keretében. Őriszentmártonban (Sankt Martin in der Wart) pattanunk nyeregbe, hogy  Drumling falucskán keresztül, két domb megmászásával tekerjünk el Városszalónakig (Stadtschlaining). Az ebből adódó 150 méteres szintemelkedés picit meg is haladja a reggeli bemelegítésként üdvösnek tartott mennyiséget.

Sebaj, a várban eltöltött idő éppen megfelelően regenerálja izmainkat.

Drumlingi installáció

A vár 800 éves története kísértetiesen hasonlít az elmúlt két napban meglátogatott erődítésekéhez (lásd itt: Güssing vára és Geresdorf skanzenje és itt: Almásy László emléktúra). Emiatt célszerűbb csak a közelmúltbeli eltérésekre kitérnem:

• Németújvár a mai napig a Batthyány családé, míg ezt a birtokot Batthyány Lajos hős miniszterelnökünk 1849-es kivégzése után elorozta a császár.
• Borostyánkőt az újabb korban vették az Almásyak, és egy alapítványon keresztül lényegében most is az övék.
• Lékát ugyanúgy a második világháború után vette meg egy magánszemély, mint ezt a várat Udo Illig nyugalmazott miniszter 1957-ben, ám amíg az előbbit részben magánkézben maradt, Szalónak teljesen Burgenland tartomány tulajdonába került 1980-ban.

A vár különös szépségét az adja, hogy tömegében és szerkezetében alig változott az elmúlt 800 évben. Részleteiben viszont nagyon is nyomot hagyott rajta a román alapokon kívül a gótika, a reneszánsz és a barokk is. Ám ezek az egyre újabb kori építészeti törekvések nem az előző korok teljes átépítését hozták, hanem csak hozzáadtak valamit a meglévőhöz. Kevés ennél érdekesebb egyveleget láttam életemben.

Az izgalmas külső és belső udvarok bejárása mellett a falakra és az öregtoronyba is feljutunk. A falu felé nyíló látkép jobb oldalán az egykori zsinagóga fehérlik. A földszintes, klasszicista polgárház különösen szép imatermet rejt. Már csak azért is érdemes meglátogatni, mert hazánkban talán nem is maradt fenn hasonló falusi imaház.

A vár belső tereiben az 1982 óta itt székelő Béke és Konfliktusmegoldási Oktatóközpont kiállításáé a főszerep. A civil szervezet nem csupán évi ezer ifjú diákot okosít, de különféle polgári, rendőri és katonai képzési programokkal is segíti a világ válságrégióiban dolgozó szakértőket.

Emellett időszaki tárlatok is megtekinthetők. Most éppen egy kortárs festészeti. Nekünk az alábbi művek tetszettek a legjobban.

A vártól elbúcsúzva teszünk még egy kört a falu főterén mielőtt ismét nyeregbe pattannánk.

Visszagurulunk Drumlingig, hogy onnan újra emelkedjünk Tarcsafürdőig (Bad Tatzmannsdorf).  

A főtéren megejtett pihenőnkön elmesélem a gyerekeknek, hogy az itt fellelt négyezer évvel ezelőtti bronzkori sírok valamint a kétezer éves római érmék és cserépdarabok arra utalnak, hogy a három természetes hőforrás vizét ősidők óta élvezik eleink.

Ám a mai fürdőélet is négyszáz éves múltra tekinthet vissza, hiszen 1621-ben emelték az első fürdőépületet, és a létesítmény már abban az évszázadban a magyar nemesek kedvelt üdülőhelyévé vált. Ki hinné, de 1650-ben már fürdőorvos praktizált itt, és a források vizét Bécsbe is szállították. Az 1700-as, 1800-as években pedig sorra épültek a főúri villák.

Mi azonban annyira egészségesnek érezzük magunkat, hogy ezúttal sem a fürdőt, sem annak múzeumát nem látogatjuk meg, ellenben feltoljuk a bringákat a dombtetőre, hogy a skanzenba térjünk.

A szabadtéri múzeumnak nincs pénztárépülete avagy személyzete, hanem csupán egy forgóvillás kapuja, amely két euró bedobására pörren egyet. Nagy nyugalomban kószáljuk be a területet, ahol a 18. és 19. század minden jellemző épülete megtalálható: lakóház, pajta, disznóól és szárítókuckó (darre), de olyan különleges építmények is , mint a "Notstand" ami a beteg állat elkülönítésére szolgáló egyszemélyes, fedett karámka. Vagy a "Kreuzstadel", amely csak a Burgenlandra jellemző kereszt alakú istálló.

De van itt például Tschardake (ejtsd: csárdáke) is, ami egy kukoricatároló, és csakis Burgenlandban létezik ezen a néven. A szó a magyar "csűr" vagy "csárda" szóból származik.

A látogatás végső stádiumában kissé megfáradtan barátkozunk a helyi lakókkal, kacsákkal és birkákkal.

Újabb ámulnivaló ötlik a szemünkbe: a skanzen valamennyi útja szerpentinkővel van felszórva. Értem én, hogy a nemes anyagnak a közeli Borostyánkő az egyetlen európai lelőhelye, de könyörgöm, mégiscsak egy féldrágakőről van szó!  A világ nagy részén kivételes ritkaságnak számít, itt meg a disznók elé szórják, tulajdonképpen szó szerint. Igazából ilyen ösvénynek kellene Smaragdvárosba vezetni és nem a pórias sárga tégláknak. Itt olvashatsz a szerpentinkőről.

A további utunk nagyon parádés, hiszen szelíd ívekkel kanyarog lefele Felsőőrre (Oberwart). A radweg ugyanis a Szombathelyet Friedberggel összekötő Pinkatalbahn vasútvonalnak egy már bezárt szárnyvonalán vezet. 

Bahnstrassen Radweg 

Felsőőrnek nem a barokk templomai a legérdekesebbek, hanem a Fölszeg nevű negyed, amely keskeny utcáival és több mint száz régi házával őrzi a Felső-Őrség vidéki építészetének jellegzetességeit. A boltíves tornácok és a stukkódíszes oromzatok különösen figyelemre méltók.

A városnak sajnos nincs szép sétálóutcája vagy főtere, sőt a városháza szegélyezte főutca kifejezett ronda.

De ezen is túljutunk, és már csak egy utolsó emelkedő vár ránk, hogy visszaérjünk az autóhoz Őriszentmártonba. Ezzel zárjuk a 22 kilométer hosszú, 350 méter szintemelkedésű körünket.

Burg-beli kempingünkbe visszatérve egy rövid szusszanást követően elcsábulunk még egy szép sétára a közeli Csaterbergi-szőlőhegy (Eisenberg) pincesorára. A 425 méter magas hegy teljes déli oldalát szőlőültetvények fedik, amelyeknek a hovatartozása gondolom megoszlik a kiemelkedés körül szimmetrikusan elosztva fekvő hat falu között (az egyik maga Burg). A présházak és borospincék kábé tíz kanyargós utca mentén rendeződnek.

A környék elbűvölően békés jellege nem csak minket ihletett meg, hiszen az 1999-ben alapított tájvédelmi körzet a Weinidylle Naturpark elnevezést kapta.

A szokványos szőlőfajták mellett, úgy mint a különböző rizlingek vagy a kékfrankos, egy különleges szőlővel is büszkélkednek. Az uhudler egy direkttermő fajta, a mi othellónkal rokon. A belőle készült bor egy időben az othellóhoz hasonlóan be volt tiltva, ám manapság vígan szürcsölhetjük. Nevét mindenesetre a szőlősgazdák feleségei adták, mert a túlzott fogyasztás után a férjek szemei bagolyszerűen kikerekedtek. Innen jött a „uhudlerisch schauen” vagyis uhu-nézés kifejezés.

Íme egy táblázat a két fajta összehasonlításáról:

 Itt jártunk: